Indulás

Indulás

Nagy volt a ház. Ikerház. Lent lakott a nagymama, ez a boszorkány. A nagyapa gyakran menekült a sufniba. Ott aztán rágyújtott. De a nagymama a jó szaglásával mindjárt rájött, és gyenge alaknak titulálta férjét. De mi, gyerekek természetesen tudtuk, hogy a nagyapa az erős.

Nagymamám az akkori Németországhoz tartozó Bohemiában nőtt föl. Később ez a rész a cseheké lett. De nagymamám férjhez menetéig még német volt. Az úgynevezett protektorátushoz tartozott. Előtte a monarchia része volt. Tehát származástan szerint én is monarchiagyanús vagyok. Nagymamám és nagypapám története elég romantikus volt. Nagypapám egy kis faluban nőtt fel, nem messze a határtól. Biciklijével ment látogatni a nagymamámat. Nagymamám szüleinek földjük volt. De nehezen megmunkálható föld. A föld legnagyobb része lejtéseken volt, így a kézzel való munkához sokat kellett görnyedni, és traktorral se volt könnyű hosszá férni. Így hosszú napokon át kora reggeltől késő estéig szedték a krumplit és a többi táplálékra vagy takarmányra szánt növényt, amelyeket levitték a völgybe, ahol volt az udvar. Nem igazi apjával élt a nagymamám, hanem mostohaapjával és annak gyerekeivel, akik nem voltak kedvesek nagymamámhoz. Sokat szenvedett tőlük. Képzése se volt valami kielégítő. Mindig azt hangsúlyozta, amikor unokainak mesélt, hogy csak egy kézimunkát tanító néninél voltak óráik. Nagypapám minden esetre oda ment biciklivel és udvarolt imádott hölgyének. Egyszer egy szép nyári estén sétálni mentek, és Walter azt kérdezte Franciskától, hogy nem akarnak-e ebbe a szénakazlába bújni. Arról Fanni nem akart hallani. Akkoriban az nem volt sikk, hogy egy lány csak úgy menjen egy fiúval a szénába. Aki adott magára, ilyesmit nem tett. De ezt a nagyszüleim így adták elő. Ki tudja az igazságot. Utána lett nagyapámnak motorbiciklije, és nagymamám bőrdzsekiben ült a hátsó ülésre. Azt hiszem, a maguk idejükben azért jó páros voltak. Aztán lett lakásuk a péküzlet fölött. De ők házat akartak, ahogy ezt szüleiktől is ismerték. De akkoriban nem volt sok a munkahely. Arra vállalkoztak, hogy Mecklenburgba mentek, ahol krumplit szedtek. Sok munkáért kevés pénzt. Mindig fáradoztak, és igyekezetük meghozta a gyümölcsét. Megvették a házat. Sok volt a munka vele. A volt tulajdonosaknak lovai voltak, amelyeket a ház földszintén egy arra kialakított istállóban tartották. Ennek megfelelően is lekopott ez a rész. Teljesen újjá kellett felépíteni. És sok más felújításra is volt szüksége. Azt se tudom, hogy honnan volt ennyi pénzük, hogy ezt a nagy házat meg tudták venni. De mindenképpen, nem voltak túl képzett emberek, és a kezük munkájával mindenért meg kellett dolgozniuk. Amikor már bent laktak a házban, se lett kevesebb a munka. De mindig is kiadtak lakásokat. A ház mögött kert volt. Ott állatokat tartottak, tyúkokat. De aztán kezdődött a második világháború. Nagypapám még fiatal volt. Még nem volt harminc éves. Hollandiába kellett mennie. Ott aztán nem volt sok nevetnivalójuk. De nagypapám mindig meg találta a maga módját a szórakozásra. Egyszer nem volt ennivalójuk. Láttak egy kutyát. Többen ugyanarra gondoltak. Valamivel a kutyát csaltak egy sufnihoz. De nem ment belé, mielőtt becsukták volna az ajtót, megszökött volna. Az utolsó pillanatban becsukták, a kutya feje bent maradt, a teste kint. Valaki lelőtte a szegény állatot. Majd megették. Nem tudom, hogy normális körülmények között, ezt hogy élne meg az ember, háborúban más törvények érvényesek. Apukám nem látta az apját, míg az nem jött vissza a háborúból. Az anyukájával néha utaztak a szüleihez. Az ő udvarukon is több nyarat töltött. A háború után ez a rész cseh lett, és nagymamaim rokonainak el kellett hagyniuk otthonukat. Nem volt szabad sokat magukkal vinniük. Új életet kellett kezdeniük német területen. A háború után megint nem volt munka. Nagyapám mindenféle munkát vállalt, míg nem elhelyezkedett, mint sofőr. Főleg Közérteknek szállította a húst. A városban egy vágóhíd működött. Még nem beszéltem a tájról. Nagyon szép vidéken éltek a nagymamámék. Az a rész is, amely később cseh lett, valamint az a falu, ahol nagypapám nőtt fel, egy olyan tájon helyezkedett el, ahol sok a kis domb és sok az erdő. Aki először utazik oda, egy mesebeli tájra gondol. Olyan sűrű ott az erdő, hogy Jancsi és Juliska tényleg nehezen találna haza.

Amikor kicsi voltam, nőverem felolvasta nekünk a meséket, egy olyan mesekönyvből, ahol fejezetek és mandulák voltak. Mondtunk egy fejezetet és egy mandulát, és akkor kezdődött a mese. Három testverem volt. Egy szobában aludtunk. Én és a bátyám egy emeletes ágyban. Húgom a másik oldalon egy rácsos ágyban, hogy ki ne essen. Elég hideg volt télen ebben a kis kamrában. De mi mindig szívesen hallgattuk a mesét, amelyet nőverem egy kis lámpa fényénél, több kardigánba belebugyogva felolvasta. A mi agyunkban egy fűtőberendezés volt, egy takaró, amelyet elektromosan fel lehetett fűteni, de nem volt szabad elfelejtenünk, kihúzni a konnektort egy idő után, mert el is lehetett volna égni egy ilyen takarón. De anyukám mindig még egyszer jött, és ellenőrizte a dolgokat. Később, amikor már iskolába jártunk, anyukám minden reggel jött felébreszteni minket. Ha most visszagondolok, hogy milyen jók voltak ezek a reggelek, de a maguk idejében, hogy is tudná ezt értékelni egy gyerek. Az a fontos, hogy ott az asztalon van a reggeli. Anyukám igyekezett mindig mást adni, kétszersültből levest, zabpehelyét, lekváros kenyeret… és egyfajta pótkávé volt. Kakaó, tej, pudingleves… Aztán a csomagolt reggeli. Az iskola nem volt messze tőlünk. Ugyanabban az utcában volt. Az úton oda még benéztem a barátnőmhöz, és együtt mentünk tovább. Elég félénk egy lány voltam. Bár az osztály legjobb tanulója voltam, mindig féltem a rossz jegyektől. Ha nem tudtam idejében befejezni a dolgozatot, már remegett a kezem. Máig sem tudom, hogy honnan jött ez a szorongás. Ez a megfelelési kényszer. Csinos kislány voltam, szőke copfinkkal, mindig dicsértek. És arra szükségem is volt. Valószínűleg attól féltem, hogy már nem fognak dicsérni. Ez a fajta magabiztosság hiányzott belőlem. Húgom más volt, a szomszédnak is kinyújtotta a nyelvét. Ha anyukám szidta érte, még hazudott is, hogy csak összekulcsolt ajkkal csinálta a hangot. Engem wunderkindnak neveztek. Főleg matekból és a nyelvekből voltam jó. A legjobb oroszból, egy külön csoportba jártam, ahol versenyekre készültünk fel. Ez egy nagyon szép része volt a gyerekkoromnak. A részvétel a versenyekben és a felkészülés rájuk. Először a külön csoport tetszett. Egyszer találkoztunk hetente. Nagyon jó tanárunk volt. Bár neki is keményen meg kellett dolgoznia érte, hogy elfogadják saját iskolában. Rengeteget focizott a gyerekekkel, utána jöhetett a nyelv is. Szinte mindig csak ezzel foglalkozott. Azért tudom, mert amikor már más iskolába jártam, és már nem jártam az ő csoportjába, néha a lakásában meglátogattam. Ha jöttem, ott volt a rengeteg orosz újság, napilap, folyóirat, ahonnan mindig tájékozódott, és mindig új anyagot készítette tanulóik vagy a versenycsoportok számára. Mániája, szenvedélye volt. Én soha nem akartam tanár lenni, de amikor mégis választottam ezt a szakmát, ő volt a példaképem, vagy ezzel a megszállottsággal csinálni valamit, vagy egyáltalán nem.

Sajnos később el kellett hagynom ezt a csoportot, mert egy másik városban mentem iskolába. Egyszer csak ajánlottak nekem, hogy egy olyan iskolába mehetek, ahol még jobban tanulhassam az oroszt. A csoport vezetője erről le akart beszélni, azt mondván, hogy ő is készülhetne fel engem külföldi tanulmányokra. Úgy indokolta, hogy még eléggé naiv vagyok, és nem biztos, hogy egy kollégium egy jó hely egy olyan lány számára, akinek még nem erősödött meg a személyisége. De az igazgatóhelyettes behívta szüleimet az iskolába, és azt mondta nekik, hogy nem lenne jó, ha ezt a lehetőséget szüleim megtagadnák tőlem. Így a végén úgy döntöttük, hogy elmegyek a másik iskolába. Nyáron még lehetőségem volt, Oroszországba utaznom. A jó nyelvi eredményeimért kaptam ezt az utat. Az úgynevezett barátság vonatán. Több lány utazott egy fülkében, én, a barátnőm, egy harmadik lányt, és hozzánk költöztették a csoport vezetőjét, férfi személyében is. A másik lehetőség lett volna, hogy egy fiút költöztettek volna hozzánk, akkor ez még mindig a jobbik megoldás volt. Berlinben indult, és először Minszkben szálltunk meg. Aztán még Moszkvába, Leningrádba mentünk. Egy életre szóló élmény volt. Ez a nyár után akkor kezdődött egy új életem egy másik iskolában. Egyelőre ott is voltam a legjobb az orosz nyelvből. Ott is mentem versenyezni. De már láttam a határaimat. Ott olyan fiatalok is versenyeztek, akiket orosz anyanyelvűek készítettek fel. Természetesen ők voltak a legjobbak. Már nem jutottam tovább a megyei versenyre. De fel akartak venni abba a csoportba, és engem is felkészítettek volna anyanyelvűek. De ezt nem akartam. Most arra ki kell térnem, hogy kikkel tanultam együtt ebben a bentlakásos iskolában. Négyen laktunk egy szobában. Az egyik lányt már ismertem, mivel vele együtt jártam otthon a nyelvi csoportba. Volt egy másik lány a mi vidékünkről, aki tornász volt. A negyedik egy másik vidékről jött. Ő azt jelölte be, hogy franciát szeretne tanulni, és ezt a lehetőséget a mi iskolánk kínált. Az oroszon kívül intenzíven tanultuk az angol és a francia nyelvet is. Az első évet elég jól bírtam. Először alkalmazkodni kellett a magas elvárásokhoz, de tanulással le lehetett küzdeni ezeket az akadályokat. Hamar megszoktam a tanulást egy idegen környezetben, legszívesebben magamban tanultam, az egyik különálló íróasztalnál szoktam tanulni. A barátnőm még jobban vitte túlzásba a dolgokat, ő egy külön tanulószobába vonult vissza. A másik két lány a mi lakosztályunkban, egy szobában együtt tanult. Nemsokára Andrea külön csínyeket kezdett kitalálni. Szimóna ellen irányultak, akik mindig külön szobájában tanult. Az elején rossz lelkiismeretem volt, mivel a barátnőm lett egy csínytevések áldozata. De hamar úgy gondoltam, hogy az ő hibája, ha mindig elkülönül. Aztán jött a farsang. Kerestem a fülbevalómat. Végül Szimóna találta meg őket sapkájában. Az volt a gyanúm, hogy most már ezek a csínyek kettőnk ellen irányulnak. De a farsangi estélyén az egyik fiú az osztályomból hozzám közeledett. Ő is a mi vidékünkről jött. Mivel a farsang után elkezdődött a tavaszi szünet, arról is beszéltünk, hogy esetleg a szünetben találkozhatnánk. De aztán nem találkoztunk, és a szünet után már más barátnője lett. Nagyon becsvágyó volt ez a fiú. Én is az voltam, a másik lány talán nem volt annyira okos, de nagyon tudatos. Korábban egyszer nála aludtam. Anyukája elég szigorú volt. Lányába is belenevelte a tudatosságot. Aztán én is találkoztam álmaim hercegével. Ez a karácsonyi szünetben volt. A volt osztályom két lányával együtt mentünk táncolni. Az egyik szünetben egy fiú jött hozzám, hogy a szünet után nem lennék-e hajlandó az egyik barátjával táncolni, és rámutatott az egyik fiúra, aki egy kicsit egy színészre hasonlított. Nem tudtam, hogy minek köszönhetem a szerencsét, de beleegyeztem. Haza is kísért a fiú, és életem első komoly csókot tőle kaptam. Mindig már izgalommal vártam a hétvégeket, amelyeket ezzel a fiúval, barátjával, és annak a barátnőjével töltöttem. Néha egy másik páros még csatlakozott hozzánk. Mindig egy másik helyre mentünk táncolni. Tavasz táján már egy kicsit üresnek találtam kapcsolatunkat, mivel csak az együtt töltött szórakozásról szólt. Megint valami szorongás fogott el, de nem tudtam befejezni a kapcsolatot. Valamikor egy másik lánnyal láttam. És aztán én is belekezdtem a vad randizgatásba. Mígnem megint találkoztam egy olyan fiúval, akit komolyan is lehetett venni. Ez csak akkor következett be, amikor már egyetemre jártam.

Akkoriban családommal a balti tengernél szoktunk nyaralni. Ezek felejthetetlen élmények voltak. Később a tengerparthoz mentem, hogy ott egy üdülőotthonban dolgozzak. Húgom és bátyám is ott dolgoztak, bátyám már hazautazott, még egy ideig húgommal együtt dolgoztam ott, aztán ő is hazament. Kezdődött a vad időszakom. Este egyedül mentem a kulturális otthonba. Ott voltak spanyolok, akik a színpadon a capella énekeltek. Beleszerettem az ő hangjukba, úgy hangzott, mintha egy nagy katedrálisban énekelnének. Majd az ő asztalukhoz ültem. Volt még üres hely. Az egyik fiú faggatott engem, aztán felkért táncolni. Még sétálni mentünk a strandon. Következő nap is találkoztunk, vasárnap volt, és nem kellett dolgoznom. Aztán egyszer is feljött hozzám, és kezdődött a testi kapcsolatunk is. Egy idő után nekem már sok volt, azt mondtam, hogy holnap elutazom, ami nem volt igaz. Utána mindig rejtőzködnöm kellett. De aztán egy éven át leveleztünk. A következő évben megint jött a mi országunkba. Most apukám autóval ment érte. Csodálkoztam. Ha otthon volt fiam, mindig ellenkezett. Most készségesen érte ment. Pár napot nálunk töltött. Ez elég volt, hogy húgom is, talán anyukám is szerelmes lett belé. Az asztalnál nagypapámmal együtt énekelt. Ezt olyan csibészesen tette, talán Belmondóra, vagy Marlon Brandóra emlékeztetett sármjával. Aztán többé nem láttam, és beleszerettem egy matróz fiúba.

Ez a fiú lett a nagy szerelmem. Már egyetemre jártam. Még mindig le voltam törve egy esemény miatt, ami a középiskolában történt velem. Andrea meglopott minket, a többieknek pedig mesélte, hogy azt gondolja, én vagyok a tolvaj. Amikor ezt megtudtam, apukámmal együtt az igazgatóhelyetteshez mentem. Aztán rendőrség meg minden, de a lány ott maradhatott az iskolában, csak az volt a büntetése, hogy egy ideig nem lakhatott a kollégiumban. Ezt a történetet elmeséltem a matrózfiúnak. Őt is már sok csalódás érte az életében, ezért is akart minél távolabbra elmenni otthonról. A hadseregi szolgálat után a kereskedelmi flottához akart menni. Én már álmodoztam. A vidéki tanárnő és a kapitány. De aztán persze minden máshogy alakult. Pünkösdkor történt. Már egyszer szakítottam barátommal, de aztán megint leveleztünk. És most egy fesztivált szerveztek, ahol én is vehettem részt, mint tolmács. Utaztunk egy másik városba, és külön csoportokra osztottak be minket. Először helyben kellett tolmácsolnunk, akkor busszal továbbmentünk a csoporttal. Az első állomásunk Drezda volt. Ott mások közt a Szemperoperát is megnéztük. Egy énekes megkínált hellyel mellette. Már egyszer az ebédasztalnál velem szemben ült, és a kompótról kérdezett, hogy ez milyen gyümölcs. Aztán a buszban én kínáltam meg hellyel. Eléggé szimpatikus volt nekem ez az orosz énekes. Meséltem nekem a matrózos történetem. Egyszer fel is akart jönni hozzám, de elhárítottam. Hazamentem, találkoztam a fiúmmal, az énekes állt közöttünk. Most már végleges volt a szakítás. Búcsúzóul még egy gitárral megajándékozott. És elmentem Oroszországba, ott továbbtanulni. Természetesen az énekessel is találkozni akartam. Egyszer odamentem taxival, de nem volt otthon. Amikor felhívtam, feltettem a kagylót, mielőtt összejött volna a kapcsolat. Nem akartam tönkre tenni az emléket. De akkor is hallgattam a zenét. Csodálatos és borzasztó volt ez az egy év Oroszországban. Még gyászoltam matrózomat, közben még szerelmes voltam az énekesbe. Aztán megint egy találkozás. A közép-ázsiai fiú egyszer jött azzal, hogy nekik fogalmazást kellett írniuk az NDK-ról, hogy nem segíthetek-e. Barátnőm és én felmentük a szobájába, ahol a barátja is lakott. Máskor meghívtak teázni. Amikor kiderült, hogy barátnőmnek már van vőlegénye, mind a ketten rám kezdtek hajtani. A szebbik győzött, mivel okosabb is volt. Barátjában túl sok volt az indulat, ami egyáltalán nem tetszett. A másik fiú sokkal kulturáltabban viselkedett. Aztán barátja is belenyugodott, sőt még segíteni is akarta kapcsolatunkat. Hárman bementünk egy házba, ahol az egyik fiú rokonai laktak. Számomra soha nem derült ki, hogy kik is voltak ezek a rokonok. Valamilyen pálinkával kínáltak. Az akkoriban tilos volt. Csak bizonyos időkben lehetett kapni alkoholt a boltokban, külön márkákra. Az emberek természetesen megtalálták a módját, hogy otthon főzzenek maguknak. Aztán barátom bement velem egy másik szobába, ahol egy magason megágyazott ágy állt. Le is feküdtünk, de már kezdtem kijózanodni. Nem akartam én testi szerelmet. El is kezdtem sírni. Barátom megnyugtatott. Arra kérte, hogy ne meséljem el barátnőmnek. Ezek furcsa idők voltak. Minden az erkölcsről szólt, de titokban szabad volt. Utána már nem sokszor találkoztunk, de szerettem ezt a fiút, az esemény után is megtalálta a módját, hogy sétáljunk, beszélgessünk. Tetszett a nyitottsága. Nem volt átlagos fiú, ahol ő lakott még az volt a szokás, hogy megrendezték a házasságokat. Visszajöttem Oroszországból, és nem felejtettük el egymást, a matróz és én.

Még találkoztunk, de ez nem volt jó. Aztán el se tudtam dönteni, hogy hol szeretnék tanulmányaim után dolgozni. A szülővárosomban vagy abban a városban, ahol tanultam. És közbejött a rendszerváltás. Sokszor könyvtárban dolgoztam. Az egyik este teljesen üres volt a könyvtár, de az utcáról zajokat hallottam. Láttam a sok embert. Felébresztette kíváncsiságomat. Én is lementem. Gorbacsovi reformokat követeltek az emberek. Ezzel egyetértettem, velük tartottam. Aztán az egyik vagy a másik tanár is beszélt velünk az eseményekről, de leginkább csak az amerikai irodalom tanárnője. Nagyon nyitottnak tartottam őt. Ahogy később kiderült, az egyik nagyszülője lágerben halt meg. Marxista volt. Ő is támogatta a reformokat. De a következő tüntetések már nem reformokról, hanem egyesítésről szóltak. Sok egyetemista egy ellentüntetésben vett részt, ahol a kitartást a reformok mellett volta követelés. Röhögtek rajtunk, reformokkal már nem helyrehozható ez az állam. Azon a napon megint ott voltam, amikor bejelenték, hogy már nincs fal szabadon lehet utazni. Ez volt az a dolog, aminek igazan örültem. De hogy aztán ezt a szabadságot arra használjuk, hogy nyugatra megyünk, hogy az ott kapott pénzért bevásároljunk, eléggé megalázó volt, vagy vicc. Húgommal fogtuk a pénzt, de nem mentünk vásárolni, hanem lopni. Persze, hogy elkaptak. Legalább egy nyugati kocsiban utazhatunk, egy rendőrautóban. Akkor tömeges volt ez a jelenség. Az emberek pénzt kaptak, de inkább loptak. A lelkének egy védekező berendezése szerintem, nem hagyja, hogy megvegyenek. Csak féltem, hogy röviddel tanulmányaim befejezése előtt esetleg kirúgnak az egyetemről. Húgomnak ilyesmi meg se fordult a fejében. Jó kis meséket mesélt a rendőrnek, aki ezt mind meghallgatta, és megalapította, húgom volt a felbujtó, én meg a társas tettes, igaza volt. Még mindig nem tudtam, hogy hol fogok később dolgozni. Nem voltam eléggé határozott. Visszakerültem szülővárosomba. Ez nem nagyon tetszett, de mit lehetett csinálni.

Antonio, spanyol barátom is megtudta, hogy nyíltak a határok. Azonnal engem és húgomat meghívott. Még haboztam, hogy menjek-e. Nem kellene már egy régi kapcsolatot felmelegíteni. A végén mégis együtt mentünk. Húgom azt a stratégiát találta ki, hogy ott teljesen lazák legyünk. És bekövetkezett, aminek kellett. Kiderült, hogy barátom is vacakolt. Pszichológusának azt mesélte, hogy szerelmes mind a kettőnkbe, mitevő legyen. Lelkileg én már lemondtam róla, de még egyszer győzött a szenvedély. Utána a húgomé lett. Mire rájött, hogy ők nem illenek egymáshoz, vissza akart térni hozzám. Jó kis kavarás volt. Lehet a végén, még jó volt, hogy haza kellett mennünk, bár nem nagyon örültem annak a kilátásnak, hogy most egy kis vidéki városban taníthassak. Már azon töprengettem, mi lenne, ha egyszerűen ott maradok, és ott kezdek el dolgozni. Húgom természetesen beolvasott nekem, hogy teljesen elment az eszem. Azt hiszem, igaza volt. Úgyhogy hazamentünk, addigra húgomnak már Antonio egyik barátja lett a barátja. Az utazás után kezdett el spanyolul tanulni. És meg tovább tanultam a franciát, és tanítottam az oroszt és a franciát. Még mindig a matrózzal találkozgattunk. Beiratkoztam egy írói tanfolyamra. Levelező tanfolyam volt. Az anyagból csalódnom kellett. Egyfajta kereskedelmi írásra összpontosított, könnyen eladható szórakoztató szövegekre, már némelyik fortély jól jöhet egy komolyabb írásban is. Meg is írtam nekik véleményemet, ami persze őket egyáltalán nem zavarta, nem reagáltak rá. Hát tovább írtam, de már nem küldtem be írásaimat. A francia levelező tanfolyamot folytattam, ott is irodalmi szövegek alapján fogalmozásokat kellett írni, véleménykinyilvánításokat. És álmodoztam a változásokról. Karácsonyra Antonio és a barátja hozzánk jöttek. Megint érzelmi kavarodás. El akart jegyezni engem. Csalódottan elment, de utána is leveleztünk. És természetesen a matrózzal is még randizgattam. Egyszer eltűnt az a levél, amit Antoniónak akartam küldeni. Húgomat gyanúsítottam. Így vége lett a spanyol kapcsolatnak, bár húgom a következő nyáron is oda utazott. Én az egyik kolléganőmmel a Balti-tengerhez menetem. Utána egy gyerekcsoportot Angliába akartam kikísérni. De nem jött össze. Így már nem tudtam magammal mit kezdeni, és úgy döntöttem, hogy akkor összecsomagolom hátizsákomat és Csehországba megyek. Aztán még tovább mentem Magyarországra is. Budapestbe beleszerettem, de ez már egy másik történet. Tehát visszamentem haza, és még mindig bennem ez a nagy nyugtalanság. Többször már olvastam azt a hirdetést, hogy egy újságnál önkéntes gyakornokokat keresnek. Oda is utaztam, de kiderült, hogy csak újságárusokat keresnek. Közben már felmondtam az iskolában. Most mit kezdjek magammal.
Húgom visszajött Spanyolországból, én pedig állás nélküli voltam. Kezdődött az álláskeresés. Több helyre pályáztam, kezdtem egy tanfolyamot is, idegen forgalmat, nem tetszett. Míg húgom végül is hozta azt a hirdetést, hogy Magyarországon nyelvtanárokat keresnek. Nem akartam megpályázni az állást, de húgom unszolására mégis megtettem. Amikor megjött az igenlő válasz, nem akartam elmenni, most már anyukám is könyörgött nekem. Tehát elmentem, az egy évből közben már húz lett.

Wundschatten

Wundschatten

Zwischen Büschen und Sträuchern
auf einsamer Ebene der Sonne entgegen,
Sehnsucht in mir nach Vollkommenheit,
nach einem anderen, wertvollen Geben.

Denn dieses Leben, dass in der Tiefe
schimmert, doch an der Oberfläche hadert,
erwartend, voll langer Augenschatten,
und lässt sich nicht fangen in Liebe.

Ungewisse Nähe, sichere Ferne,
wer könnte es besser erinnern,
heute noch sorgvolle Stunden,
morgen schon rastloses Weiterdriften.

Wenn dann Sterne aufleuchten,
gefangen im Schatten des Mondes,
geh ich, und in der Kälte der Nacht,
entdeckend das siechende Morgen.

Budapest, 2011-11-13

Őszi hangulatok

Őszi hangulatok

Három kívánságot kért az ég,
felnéztem, és nem tudtam dönteni,
egyedül maradva a földön,
leborulok, göröngyök közé.

Fel vannak fűzve, mint a gyöngyök,
felállok, a végtelen felé vezetve,
ezek az őszi tájak terjednek
előttem, siváron, egyenesen.

Színes lombok a láthatáron,
mégis mint a holdon a kövek,
állok egy nagy mező középén,
csillognak a felhők, hidegen.

Kifelé menve, egy kis madár száll,
vajon ő az új tavasz jele,
szívbeli zavarok, visszataszítva,
a szél ellen harcolok, szétrepedve.

Budapest, 2011-11-07

Herbstgeflüster

Herbstgeflüster

In der Frühe von gelbem Vogellärm
umfangen die Einsamkeit des Lichtes,
rankend sich Weinlaub an Mauern hin,
kann sich noch einmal entfalten.

Schwache Schatten mit dir ziehen,
wenn Flügel sich sanft erheben,
eine Amsel kündet schon von
leerem Zeitengeraschel.

Winters Boten in der Nacht
ergaben sich Milde des Morgens,
buntes Flirren der Blätterwelt
hebt an zu letzten Klängen.

Und die Unbedarftheit
liegt im Wind, einer leichten Brise,
rauhe Balken stehen stumm,
wie Wächter von kaltem Geriesel.

Budapest, 07. 11. 2011

Rosenstolz

Rosenstolz

Zögernde Pflanze im Lichterherbst,
noch blüht und harrt der Kälte,
Gedeihen wird ihr schon erschwert,
sammelt noch letzte Kräfte.

Rankt über Wände, Platten hin,
Knospen erstarren im Wachsen,
muss sich in den Kanten ziehn,
lässt sich nur schwer erhalten.

Im weißen Kleide wird noch strahlen,
rote Schönheit der Frühe,
wenn Sonnenstrahlen sie befallen,
im Schatten von letzten Mühen.

Winters Kälte auch sie knickt,
doch lässt sich nicht erdrücken,
im Reigen von fernem Liebesglück,
taut Schnee über neuem Erblühen.

Budapest, 2011-11-03

Zärtlichkeit und Gefühl

Zärtlichkeit und Gefühl

In großen Lebensstürmen gefangen,
denk ich an das zärtliche Gefühl,
sehe hinter Nebelleuchten ein Gesicht,
und dann wieder verschwinden.

Wenn mich die Sehnsucht packt,
schlag ich einen Haken,
tu das, was mich zum Glück verleitet,
bin mit Seelen und mit Haaren.

Und höre die Glocken läuten,
feinen Nachhall aus der Ferne,
muss mich nun vergeuden,
will das Leben und die Sterne.

Entscheidungslust und Starre,
könnte vielleicht alles machen,
doch auch am Boden,
lässt sich’s leben, mit den Sorgen.

Budapest, 2011-10-23

József Attila Harmatocska

József Attila	József Attila
Harmatocska	Tautropfen
Guggolva ringadoz	Gebückt wiegt sich
a málnatő, meleg	der Himbeerstrauch, auf seinem
karján buggyos, zsiros	warmen bauschigen Arm,
papiros szendereg.	schlummert fettiges Papier.
Lágy a táj, gyöngy az est;	Die Landschaft sanft, der Abend eine Perle,
tömött, fonott falomb.	dichtes, geflochtenes Laub.
Hegyek párája rezg	Der Hauch der Berge schimmert
a halmokon s dalom.	auf den Hügeln und meinem Lied.
Hát dolgoztam hiven,	Nun, ich arbeitete ergeben,
zümmögve, mint a rét.	summend wie die Wiese.
Milyen könnyű a menny!	Wie leicht ist der Himmel!
A műhely már sötét.	Die Werkstatt schon dunkel.
Fáradt meg együgyű,	Müde und einfältig,
vagy tán csak jó vagyok	oder bin ich wohl nur gut
s reszketek, mint a fű	und ich zittere wie das Gras
és mint a csillagok.	und wie die Sterne.

Freiheit in Gedanken

Freiheit in Gedanken

Freiheit in dir, gedankenschwer,
wo einst ganz die Seele lebte,
nun zerrissene Fäden,
Abgründe, Hintergründe, Schweben.

Welch ein Suchen und ein Bangen,
immer wieder Neues wollen,
doch die Sehnsucht in der Tiefe,
lange sich nach andrem sehnte.

Warst doch täglich tief getroffen,
doch an Wellen hingeschaukelt,
lebtest an der Oberfläche,
und die Linien sich verworren.

Lebensrhythmus sich verändert,
und ein Leben in Gefahren,
wirst nun an der Lebenswende
auch nichts Neues mehr erfahren.

Budapest, den 17. Oktober

Ősszel

Ősszel

Már csendesebbek a napok,
megszelídültek a vad álmodozások,
a folyó vize ezüstösen csillog,
és magamban sétálok a hidak alatt.

Nézem az égbolt fakultabb színei,
hova ment a nyár tűzcsodája,
már én is elbújok meleg falak mögé,
ahol nyáron pulzált a szabadságvágy.

Bennem mégis valami megszólal,
nem hagyhatom veszni a csillagokat,
este, mikor kisüt a telihold alakja,
még emlékszem, milyen is volt a nyár.

Bp., 2011-10-14

Erinnerungen

Erinnerungen

Wild-rebellische Sommernächte
selbst auf der Straße unter Sternen,
wollte alles ausprobieren,
in mir Jugend, ungelebte.

Strich durch Gärten, über Berge,
blickte auf ins Unendliche,
einmal dieses Glück erleben,
ganz entfernt von Alltagsschwere.

Zwischen Spiel und Lebenshärte
nahm ich alles in mich auf
denn wo Worte sich dann fügen,
ließ Gefühlen ihren Lauf.

Hingestreckt in Sommergräser,
in mir Steine noch und noch,
doch das Leichte und das Schwere
einig waren sie sich doch.

Budapest, oktober ’11

Rovarok

Rajzolok magamnak lepkéket

Rajzolok magamnak lepkéket,

kékszínű  szitakötőt,
hol megbújnak a levelek közt,

ha jobban nézed,

majd felfedezed.

Színesek, mint a virágok,
barnák, mint a fatörzsek,

fekete és narancssárga,

madár, aki vadász rája,

repülnek virágról virágra.

Berepülnek az ablakon,

vándorolnak az országban,

összehúzódó szárnyak,

rezgő-lebegő izmok,

virágfejre lesuhanó.

Fémesek és csillogók,
erezetük ágakban,

hernyóformában,

zuzmós fakéregén,

foltos színköntösben,

suhanva levegőben.

Persze csak képzelem,
átnézve ezt a könyvet,
csodálatos a természet,

jobb most felkelnem,

másra tenni figyelmemet,

mert megint elrévedek.

Weiße Brücke

Weiße Brücke über die Donau

Straße, die sich im Wasser spiegelt,
Brücke über die Donau sich zieht,
Morgen am Ufer, sonnenumlichtet,
rauschenden Verkehr die Stille umgibt.

Gelbes Gefährt am Kai entlang kriecht,
auf den Schienen sich kreischend bewegt,
Platanen am Gitter ungestört schauen,
wie die Stadt sich langsam belebt.

Rauschende Stadt, strömender Fluss,
auf dem Berg ein Schloss sich erhebt,
von Türmchen bewacht die gotische Burg,
ein Morgen im Sommer von Brise umweht.

Budapest, 2011-08-19

Meeresrauschen

Meeresrauschen

In der Tiefe des Meeres Erinnerungen,
eine Meerjungfrau schwamm darin,
dann sich setzte auf hohe Klippen,
dachte der Männer, die sie dort fing.

Bald schon näherte sich ein Schiff,
wieder kämmt sie ihr goldenes Haar,
bis der Fischer sie erblickt, und sie
schenkt ihm ein Lächeln mit Charme.

„Schöne Jungfrau, komm steig herab,
und sing mir dein trauriges Lied“, -
„Lieber Fischer, ich kann nicht hinab,
doch du weißt, ich hab dich sehr lieb.“

Es erklang ein Lied voller Schmerz,
bis der Fischer zu Tränen gerührt,
und schloss sie ganz tief in sein Herz,
dieses Lied seitdem mit sich führt.

Die Sirene schwand wieder ins Meer,
auch sie mit Wehmut im Sinn,
doch vergaß sie den Fischer schon bald,
denn im Grunde war sie ein Fisch.

Herzstimmung

Herzstimmung

Vergessen alles um dich herum,
nur von einem Gedanken besessen,
der Sommer verflog,
und der Herbst blieb stumm.

Goldgelbe Blätter wirbeln,
vom Wind bewegte Wellen,
nur einen Atemzug lang,
atmest du noch die Sonne.

Wann geschah der Wechsel?
aus heißer Romantik Rückzug,
war es nur eine Romanze,
die sich aufs Nichts bezog.

Doch noch lebt es,
wird aufs Neue beschworen,
Herzen sich begegnen,
sind im Herbst_herz verloren.

Budapest, den 04. Okt. 2011

Hohe Wellen

Hohe Wellen

Wenn du in des Lebens Stürmen
noch hinaushältst deine Hand,
wartest auf den Rettungsring,
Wasser spült dich nur ans Land.

Wie ein großer Seebarsch kämpfend,
endlich doch ins Netz gelangst,
wirst gezogen mit den Kräften
und dann hechelst du am Strand.

Jetzt kann nur noch dich befreien
eines Menschen gütige Hand,
kämpfst verzweifelt, ungehalten,
letztlich dich ein Fischer fand.

Bp., 2011-09-26

Liebe Beate,

vielen Dank für deine Nachrichten, habe mich sehr darüber gefreut! In der Zwischenzeit hatte ich

nun mehr Zeit deine Gedichte zu lesen und ich muß sagen, sie gefallen mir wirklich! Sehr poetisch,

wunderbare Naturbeobachtungen und sehr schön, wie du deine Gefühle ausdrückst.

Von den ungarischen Gedichten hat mir "Halászcsónakok" am besten gefallen, aber auch

"A hattyú" und "A nyár vége fele", um nur einige zu nennen.

Auch "Őszi csokor" ist schön, hier würde ich am Ende der 1. Strophe wegen der Klangharmonie

die Wortfolge "egy őszi csokrot összeszedek" vorschlagen. Dann ist ein kleiner Fehler drin, es

heißt teszem a " kosáromba" statt kosaramba. "Kint a mezőn" ist auch schön, da haben sich zwei

kleine Fehlerchen eingeschlichen (veszély statt veszékly) und "védve éreztem magam" (statt magma).

In einem anderen Gedicht wird in dem Wort Cickafarktea wegen der Vokalharmonie ein Vokal

eingeschoben, also cickafaroktea , du weißt ja wegen der ungarischen Vokalharmonie (wenn

cickafark als einzelnes Wort auch so im Wörterbuch steht). Dies ist meinem Mann beim Lesen

aufgefallen. Aber wie das so ist, das fällt aussen stehenden Lesern schneller auf, als einem selbst,

das geht mir auch oft so.

Von deinen deutschen Gedichten gefällt mir "Herbstwanderung", "Seegedanken" und "Deine

Spuren" sehr gut, ebenso "Aufs Meer geschaut". Also ich habe jetzt sehr viele Gedichte

von dir gelesen, aber lange noch nicht alle, werde immer wieder mal deine Seite besuchen

und darin lesen.

 

Dies ist soweit meine Meinung (welche natürlich nicht maßgebend ist).

Damit beende ich meine Gedanken zu deinen Gedichten und

wünsche dir weiterhin noch viel Freude beim Dichten!

Sicherlich sind deine ungarischen Freunde und Bekannten sehr beeindruckt von deiner

Kreativität.

Liebe Grüße

Kerstin

Zerrissen

Zerrissen

Seelenfäden in den Sternen,
Füße sich doch nicht begegnen,
sind einfach dort abgehauen,
wo der Himmel Tränen regnet.

Rebell der Jahre sich verlaufen,
und gibt keinen Weg ins Land,
jetzt nur eisern auszuhalten,
was der Jahre Fracht belangt.

Sternenmeiler weit am Himmel,
und der Spuren lichte Pracht,
doch die Jahre ziehen weiter,
in der Fremde Herz im Schacht.


Budapest, 2011-09-14

Plätze

da gibt es plätze

sehr genau zu beziehende

grünfarbene plätze in gärten

und dem Wort „Liebe”: die später

lieben erinnerungen, das liebkosen

deiner haare, deines munds

zog mit den Händen

Dich mit mir mit

Unsere beine

Hoben ab

Über dem Boden

Wir träumten die Liebe

Unter deinen Augen

Ward ich wieder zum kind

Und: springen in den Himmel

Später trafen wir uns

Unter bäumen: langer Kuss

Rote Herzen gemalt

auf Blätter, dann so lange

Nichts gesehen

So lange

Bis ins abenlicht

Ein bilderbuch sagt:

Wir sind liebende

Ich und

du

Liebeszeit

Liebeszeit

Weit voneinander, und doch ganz nah,
so empfinde ich deine Nähe,
tief in mir drin sie wohnt,
und nach der Ferne ich mich sehne.

Stärker, noch stärker sollte das Band
uns halten, oder einfach lassen,
Herzen auch dann noch träumen,
wenn sie einander abgewandt.

Sehnen und Leiden, doch immer mit dir,
Tanz zu den Sternen, Auszeit,
dann wieder bei dir, lass uns erfahren
noch einmal die andere Freiheit:

Liebeszeit.

Budapest, 2011-09-22

Sehnsucht

Sehnsucht

Manchmal wie Schuppen auf den Augen,
und der letzte Schrei in dir verhallt,
ein leises Stöhnen, Schmachten,
doch die Hand noch nicht zur Faust geballt.

Könntest vielleicht kämpfen,
doch lehnst dich nur zurück,
ein leises Aufbäumen,
eine Ahnung vom Glück.

Wenn doch nur noch diese Kraft,
ein bisschen mehr, und geschafft,
doch dann wieder Angst, einsam,
frisst Seele und macht dich krank.

Budapest, 2011-09-21

Deine Spuren

Deine Spuren im Sand

Gestern noch waren sie hier,
und ich folgte ihnen blind,
heute weiß ich, dass es dich nicht
mehr gibt, doch ich träume noch.

Lass uns diesen Sturm überstehen,
dann geht ein neues Schiff
hinweg, und Signale sende ich,
diesen einen Gruß, als Abschied.

Seelenstürme auf dem Meer,
an Land nur die Einsamkeit,
und als die Geliebte Robinsons
blieb mir nur dies, Schicksalszeit.

Budapest, 2011-09-21

A hattyú

A hattyú

Úszik egy lány az őszi napfényben,
játszadozik fölötte a szél,
látja a sárguló leveleket,
a selymes víz csak hozzá beszél.

Hallgatva a tó hattyú zenéjét,
felvéve a csipkés szárnyakat,
ringatódzó hófehér tündérként
vizeken szeli a bájakat.

Csendesen hullnak tarka levelek,
a nyír szűzies titkot susog,
vele egy bársonyos felhő lebeg,
a zene most halkabban búsong.

Forgószél hevenyében feltámad,
ringva a hattyú belesimul,
szédültes mámor a tavi nászban,
hullámokon egy liliom hull.

Seegedanken

Seegedanken

Noch zu dieser Spätsommerstunde
am Ufer liegend, hinauf schauend,
gleite ich mit den Vögeln
in ein unbekanntes Land.

Die Fischer neben mir betrachten
ihren Fang, abartig, wie sie
die Fische erschlagen,
doch das ist des Lebens Gang.

Endlich steh ich auf, sehe den Feldweg,
folge ihm rund um den See,
im Schilf lassend die Gedanken
einer verflossenen Sommerliebe.

Budapest, 2011-09-19

Meer

Aufs Meer geschaut

Über dem Meerschaum segelt die Möwe,
am Horizont schon das Morgenlicht,
schläft sie noch einsam in ihren Träumen,
hört das Rauschen der weiten See in sich.

Träumt von einer verlassenen Insel,
so weit noch ist der Weg zu dieser,
schwimmt zwischen sich auftürmenden Wellen,
das wogende Blau bäumt sich vor ihr.

Heiße Tränen laufen übers Gesicht,
wurde sie schließlich dort angeschwemmt,
ritzte den Namen in einen Baumstamm,
wanderte einsam am Strand entlang.

Ein neuer Morgen scheint durchs Fenster,
und sie wischt ihre Tränen hinweg,
ihr nur ein trister Geschmack von Salz bleibt,
doch im Herzen brennt noch das Feuer.

Bp., 2011-09-16

Herbstwanderung

Herbstwanderung

Wenn ich leise durch die Felder schreite,
und in den Himmel schaue,
sehe ich dort dein Antlitz,
Wolkenflirren im Herbstlaub.

Lege ich mich nieder auf einen Rain,
spüre ich dein Herz im Rebenstock,
du bist immer noch dort,
und weit von dir, denk ich an nichts.

Eine Erinnerung schwebt in mir,
doch es zerbrach, bevor es begann,
Verliebtheit spielt mir der Wind,
sein Harfenlaut hallt in mir nach.

Budapest, 2011-09-15

Arc poetica

Arc poetica

Egyszerű, üde, mint egy kora reggeli napsütés,
aztán egy lágy eső a délelőtt folyamán,
megyek a házak köré, gondolkodom,
érzem egy nap szép hangulatát.

Visszatérve írom le azt, amit láttam,
talán találkoztam is valakivel,
de ez titok maradt, és soraim közt
majd olvassátok, hogy ki lehetett ez.

Este majd összeszedem az összes érzésem,
hogy megint a szerelemnek hódolhatok,
de néha túl heves is ez a folyamat,
úgy leállok kicsit, és nézem a holdat.

Budapest, 2011-09-14

Melancholie

Schwermut

Manchmal harte Schickschalswogen
ziehen an dir nicht vorbei,
kämpfst und duldest schwere Stunden,
doch die Liebe sich entzweit.
Solltest immer weiter schreiten,
in dir Sehnsucht, Kraft und Glück,
doch ein Hang zur Anhänglichkeit
verwehrt dir den Weg zurück.
Gehst in tausend irre Tage,
nur ein Funke in dir sprüht,
Macht der Sehnsucht bleibt Dir sicher,
Hoffnung in dir langsam stirbt.


Budapest, 2011-09-12

Kirschblüten

Als die Kirschbäume blühten...

Erinnerst du dich?

Als die Kirschbäume blühten,
streiften wir durch die Gärten,
oben von einem Felsen
ließen die Beine wir baumeln.

Unter uns die Höhle,
mit uralten Zeichen,
doch es hielt uns nicht,
wollten den Hang hinunter laufen.

Stummfilm auf der Brücke,
der Bogen beschrieb einen Kreis,
du machtest dort viele Fotos
vom Mädchen im Matrosenkleid.

Auf dem Weg hin zum kleien Haus
tranken wir goldenen Wein,
Stille herrschte im Weinberg,
von der Liebe schliefen wir ein.

Weiße Tränen

Weiße Tränen

Wenn eine Seele stirbt,
roote Beeren sich
entfärben,
eine weiße Frucht darin,
konservierte Tränen.
Leiser Lufthauch Zweige
bewegt
sprachlose Regungen,
Raunen, ein Beben,
wortlose Worte
endlosen Sehnens.
Wenn Liebe wieder erblüht,
Blätter sich entfalten,
Blüten wieder blühen,
Liebende alles neu
erleben.

Rosige Träume

Rosige Träume

Auf einem weißen Nebelschleier,
tanzen Elfen durch die Nacht,
wiegen sich im Mondesglanze,
und sie umschlingen dich ganz sacht.

Träume lassen dich nicht ruhen,
Kerze flackert wild im Wind,
Herzen sich ganz leis’ berühren,
und im Manne schläft ein Kind.

Träumt von tausend süßen Sünden,
Lippen zart im Rosenstrauß,
Dornen brechen, lichte Schranken,
wenn Dornröschen zu dir schaut.

Budapest, 2011-09-06

Őszi csokor

Őszi csokor

Sétálok egy nagy mezőn ősszel,
tele van kicsi virágokkal,
a pillangók is repkednek,
egy őszi csokrot összeszedek.

Őszi kikericset fonom a hajamba,
őszirózsából koszorút készítek,
kökörcsint teszem a kosáramba,
margitvirágot is nagyon szeretek.

Virág

Egy szál virág

Már rég nem írtam, azt sem tudom,
hol találom a betűket,
de most megbátorkodtam, és írok,
talán pár sort csak.

Itt állok magamban, kezemben egy virág,
ezt neked adom, légy boldog,
mert én most tényleg elmegyek,
már máshol várnak.

Jó volt a társaságotokban, de ez nekem
nem való, mindig is más voltam,
jobb, ha elfogadom, meg ti is,
könnyebb lesz nekem és nektek is.

Tehát jó szívvel búcsúzom,
ha láttok még a láthatáron,
még egyszer integessetek, de aztán
menjetek dolgotokra, így jobb lesz ez.

A nyár vége felé

A nyár vége fele


Most már mi is megyünk ki a nyárból,
sárga levelek tombolnak,
ropognak lábnyomok alatt,
hűs szellő fut végig a parkokon.

Az ég már szelídebb színeket hord,
és álmodunk még a szerelmet,
az erdőfény velünk új utakon jár,
a tavalyi ősz is felébred.

Gomboljuk be a kis kabátot,
szerelmünk sután ránk mosolyog,
hol lobbanó tűz mellett elhiszünk,
hogy talán még leszünk boldogak.

Kint a mezőn

Kint a mezőn

kimentem, afonyát szedni,
közben feltámadt a szél,
már nem tudtam, merre menni,
egy fa alá bújtam.

És láttam Isten mutatóujját,
valami nagy veszély fenyegetett,
de én csak a fához simultam,
éreztem a meleg kergét.

Így védve éreztem magam,
bár tudtam, nincs menekvés,
valami nagy kárhozat vár,
a naivság soha nem véd.

Nyár

Nyár

Meleg napokon ülök egy padon,
szökőkút fehér forrása hűsít,
emberek lenge ruhákban járnak,
itt a nyár, mely engem boldogít.

Sétálok a Duna rakpartján,
egy kis szellő rohan a bőrömön,
ebben a nagyon melegben
a folyó mellett a forró kövökön.

Lassan elhalad egy nagy hajó,
nézek utána, vele nem megyek,
nekem mégis jó, hisz itt vagyok
forró nyárban, mely engem szeret.

Visszamegyek az árnyékba,
füves részek, és virágos ágyas,
forró levegő még mindig körülvesz,
a nyár szeret engem palástjával.

Budapest, 2011-08-23

Hajnali béke

Hajnali béke

Repkednek a galambok kis szürke utcában,
sétálok bús fejet leszegető hangulatom,
idővel mégis békés derű lesz rajtam az úr,
vár a lombok közt napsugarak tárta kapu.

Már nézek is kifelé, és mennyi szépség,
lila- fehér kardliliomok, kis piros pipacsok,
a lóhere fehér és lilás virága, madarak dala,
ki teremti, bennem most megint békésség.

Már rég hallottam hajdani cimborák felől,
ma ideért egy levelük, finoman átölel,
csak nem várnak válaszra, nem kérnek ebből,
nem voltam hűséges, nem törődök ezzel.

Halászcsónakok

Halászcsónakok


Először csak egy rajz ceruzában,
a házak és bokrok egy kis faluban,
a háztetők egymás mellett téglában,
szegélyezik szorosan az utat.

Kifesti a tetőket élénken,
bokrokat zöldre az utca oldalán,
az utcát egy széles sárga részre,
az égre a napfény ragyogását.

A parton lát több halászcsónakot,
hajótesteket, magas árbocokat
a zöldet használja, és a narancsot
déli színekben festi azokat.

Isztanbul

Isztanbul

Végigsétálok ezen a bazáron,
vonzott a város, a neve is csábító,
- Isztanbul -
de hogy boldog leszek-e itt.

A folyó két kontinenst választ el,
hogy átíveljem a bennem lévő rést,
tovább megyek a Galatán,
jól tudom,
itt maradok, az örök kereső.

Mintha a város táncolna velem,
bódítóak az illatok,
van még sok felfedeznivalóm,
de mit is keressek igazából.

Magyarország

Magyarország

Magyarország, te csodaország,
almatlan éjszakaim varázsa,
soha nem múló szenvedély,
Jövőm tagadója.

Soha nem feladott bástyám,
őröm, titoktartóm,
örömöm, pusztítóm,
elherdált évek örökmozgóm.

Lényegem, zavarom, üresjáratom,
kiszolgált óraim tanúságom,
lélegzetem, nagy szerelmem,
istenadta nagy védencem.

Őrzött nyugodt óraim vallomása,
felindulás, titoktartás,
énekem, fájdalmon,
veszteségem, ihletadóm.

Cickafarktea

Cickafarok tea és cigányház

Reggel, mikor csak dereng az égbolt,
kimegyek, és futok egy kört,
lazulnak első esőcseppek, virágok
a balkonon,
egy fecske száll, rója az eget,
egy galamb búg, és feljön a Nap,
friss harmat befedi az üveglapot,
halom a madarak trilláját,
(a villanydróton egy rigó ül.)

Szellemek az éjszakában

Szellemek az éjszakában

Amikor ébredek, mint holdkóros felkelek,
sétálok éjszaka fekete ereiben,
már vár egy vonat: bús - vigadó szellemeknek,
míg érzés lángoló fáklyában világít fel.

Hűs bőrömön végig szállongó denevérek,
víg madarak dala kis távoli erdőben,
elszállnak az álmok végtelen messziségbe,
és csont-vér fáradtsága csak marad a gőgnek.

Hold sarlója köszön, kis csillag nem válaszol,
képtelenül lenge múlt vergődő ábrándok,
sorompó lelkembe vonat füttyszója hatol,
egyedül integetve, állok a vágányon.

Magamban énekelek nagy áruló csendben,
új nyár illata sejthetően tán körülleng,
búcsúzom én is, hol szerelmem elengedett,
kis halként úszom, távol tőlem tó víztükre.

Budapest, 2011. 06. 09.

Gyermeki révek

Gyermeki révek

Gyerekként még az volt a természetes,
hogy a tengerhez nyaranta utaztunk,
a zöldes-kék vizeket megszerettem,
partjain még éjjel is ballagtunk.

Lementünk a strandhoz reggeli csendben,
kis utcákban, ahol már sütött a Nap,
felkapaszkodtunk a meredek hegyre,
végig a dűlőkön, és fent volt a fal.

Onnan nézni a ködös messzeségbe,
szitáló fényben a távoli láthatárig,
szerpentin úton erdő sötétjében
az eget ágak közt csak elvétve látni.

Mezítláb szaladni felgyűrt nadrágban,
talp alatt szemcsés hűs homokot érezve,
fejünk fölött madarak sivítása,
lábat megmosni a parthoz érkezve.

Kint a nyílt tengeren suhanó hajók,
csodálni megtörő nagy hullámokat,
a tenyerembe véve egy csigás kagylót,
figyelek szálldosó sirályokat.

Minél gyorsabban a ruhát levéve,
belemerülni magas hullámokba,
sikítva tüzes medúzákra lépve,
elsodródni tengeri áramokban.

Esti séta

Esti séta

este haza térve, még nincs nyugtom,
még egyszer indulok, nézem a csillagokat,
másképp úgyse lehetne elaludnom,
elvegyülve a végtelennel sokat álmodok.

keresem a kis és a nagy Göncölszekeret,
néha egy kis darabig magukkal visznek,
és ott fürkészek egy nagy útszéli kertet,
a kiskutya benne régóta már ismer.

Néha nagyokat ugat, akkor otthagyom,
csak fütyülök, és sétálok tovább,
de ha úgy hívom, hogy barátom,
felismer, vinnyogva szalad hozzám.

És figyelem a macskákat is, hogy
milyen irányban futkosnak, hogy jobbra
vagy balra, némelyik szerencsét hoz,
néha úgy van, hogy osonnak rosszra.

Sétám után olvasnom kellene,
de van, hogy elfog a lustaság, zenét hallgatok,
gondolkozom a napomon még egyszer,
eszembe jutnak jó barátok, és elalszom.

Éjszakai futás

Éjszakai futás


A tó olyan volt, mint jókora jégtábla
fölöttem feszült a csillagos égbolt,
az ösvényt kerestem az éjszakában,
egy ijesztő embert láttam, csak árnyék volt.
A kutyák úgy ugattak, mint a hóhérok,
pedig el kellett mennem a gát mellett,
egyikük már rohant, és még elér ott,
túléltem, tovább nagyon szaladni kellett.
Az úton sár, sok terjedelmes pocsolya,
egy véget nem érő akadályfutás,
ezeket megúsztam, csak lépjek tova,
egyre siet a lábam e kis falun át.
Rá a nagyútra, ez ki van világítva,
fussak, már hideg van, kevés a kabát,
külön akkor, ha majd megyek a hídra,
míg egyszer lekanyarogok a nagy gátnál.
Most már annyira haza szeretnék érni,
lezuhanyozni, végre ágyba bújni,
az órámra nézek, az időt mérni,
elfáradtam, de olykor jó kicsit futni.

nehéz

Nehéz Időkben

Nem adom fel, ezt fogadtam meg,
bár már nem tudom, mi a jobb,
az örök harc vagy csendes béke,
ha már majdnem minden elveszett.

Budai park

Budai park

Itt ülök egyedül egy padon,
Rád gondolok, hiszen szeretsz,
egyszer vadul hozzád ügettem,
most már csak menekülök.

Budapest, 2011-07-17

www.nomad.hupont.hu

Mezők

Mezők

Eleven erő lakik a mezőben,
Provence-i tájakat feszít meg benne,
színek és terek, melyet képzelt nőnek,
terít, a színen sehol egy ember sem.

A szántóföld szelídsége búvik meg
benne, és a Nap a látóhatáron,
a mezőkben meghúzó élénk színek,
új életet véve régi halálon.

A sárga mezőt már le is aratták,
és egy ökrös szekér a háttérben,
szénaboglya előtt fáradt emberpár,
amely itt nyújtózik elégedetten.

És a másikon a piros pipacsok,
egy provence-i kert nagy virágágyai,
egy sárga ház a kert egyik sarkában,
képben a provence-i festő vágyai.

Új levelek

Új levelek

Emlékszel még

a tavalyi ősz

Hulltak a levelek

szerelem felébredt

És mint a kék tón

a liliomok

úgy úsztunk mi,

boldogságban,

és jött új tavasz

vele a bánat

elhervadt virág

a múló élet

szépsége

még egyszer

mély érzelem

talán új lombok

derűsége

még fokozott

az enyészeten

de emlékszel még

milyen szép volt az ősz?

Szétfolyó hótakaró

Szétfolyó hótakaró

Liliom, hófehér

bánatvilág,

dicsekszik veled

a mélykék tó,

veled remél és

emlékezik

Lát egy új szirmot

s a tavalyit!

Üzent a tavasz,

hogy jön megint

S kezd a lélek

énekelni

a tó megmozdulni

a jég alatt

érzi az első

napsugarat

Szétnéz s a halálos

téli napok

után már az is

öröme, hogy

mint a hófehér

liliom a tavon,

most szétfolyik

a hótakaró.