Gyermeki révek

Gyermeki révek

Gyerekként még az volt a természetes,
hogy a tengerhez nyaranta utaztunk,
a zöldes-kék vizeket megszerettem,
partjain még éjjel is ballagtunk.

Lementünk a strandhoz reggeli csendben,
kis utcákban, ahol már sütött a Nap,
felkapaszkodtunk a meredek hegyre,
végig a dűlőkön, és fent volt a fal.

Onnan nézni a ködös messzeségbe,
szitáló fényben a távoli láthatárig,
szerpentin úton erdő sötétjében
az eget ágak közt csak elvétve látni.

Mezítláb szaladni felgyűrt nadrágban,
talp alatt szemcsés hűs homokot érezve,
fejünk fölött madarak sivítása,
lábat megmosni a parthoz érkezve.

Kint a nyílt tengeren suhanó hajók,
csodálni megtörő nagy hullámokat,
a tenyerembe véve egy csigás kagylót,
figyelek szálldosó sirályokat.

Minél gyorsabban a ruhát levéve,
belemerülni magas hullámokba,
sikítva tüzes medúzákra lépve,
elsodródni tengeri áramokban.