Úton a tóhoz

Úton a tóhoz

Egy hosszú nyírt ösvényen a mezők közt
fürkészem a füvökben kis bogarakat,
pataki víz zengése a nád mögött,
lombok között a vándorló madarak.

Az út pora már nem száll rám, ballagok
érintetlen földöken, csak a nap barnít,
lágyan surrog száraz fű a talpamat,
még hosszú az út, a távoli tó ott vár kint.

Egy kakas szól az udvaron, hangosan,
a tücskök is lármáznak, mindkét oldalon,
a nyári meleg oly frissítően hat,
a patak szélén ringanak a pipacsok.

A kis fehér híd nincs messze a víztől,
egy nagy kutya felém jön, körülszaglász,
egy farönkön átmászok, nedves a cipő,
majd megszárad, már látszik a kicsi faház.

Felmászok a gát hosszú tetejére,
elém tarul egy szelíd kék tó felszíne,
majd letelepedek a part kövére,
ellátok a tó tükre fölött messzire.

A sekély vízben bújik az ebihal,
türkiz szitakötő elrepül előttem,
egy gólya felemelkedik a hallal,
majd száll a tó fölött, a partig követem.

Már vissza is megyek, időbe telik,
míg hazaérek, de most is szép lesz az út,
az út szegélyét virágok ellepik,
ha elfáradok, kezet mos a szökőkút.