Nyárban

Nyárban

Szép sötétzöld

ma is a mező,

pedig már nyár van,

Nézd, mennyi vad

álom s vágyálom

mind esik szét,

míg a szép nyárban

egy napraforgó

magából kel

Nézd, ami múlt, hogy

védekezik,

míg az új

pályát nyer, nézz és figyelj:

megöl a harc

megöl a béke

és az élet

tervszerűsége,

ha megérted,

a te jövődből

is sokat

eléd terjeszt.

Galamb

Galamb

Szépen léhán

szálldogál a

fehérszárnyú

kis vadgalamb;

korán felkelt

s már elhagyta

puha fészkét,

mint ma én is,

nem sejtve: mi

vár ma még rá

jön-e vihar

vagy süt a nap

nem érti még,

mi az idő:

hóvihar? vagy

csak kis szellő?

Tavak Tengerén

Liebold Beate

Tavak tengerén

Szökőn, mélán

Az ember a szélben jár földi ösvényen,

süt a Nap, olajfa ágai lengenek,

egyre vándorolnak a felhők tovább,

és egy kis halacska úszkál a tóban.

A kis tóhoz járok így én hétvégeken,

szétnézek, hagyom, hogy mélán lengedezzem,

a szőke hajam lobog az ágak közt

mint tücske a nagy réten, úgy elszököm.

Szelek hátán menekül, repül a lelkem,

nincs továbbra e pokoli köveken,

szárnyai szép fellegre feljebb visznek,

repülő csóvájában majd felejtek.

A tó csillogó vizein ...

Csónak, kis kacsacsalád a tó felszínén,

fodrozódódik léleknyi vízörvényben

és a tava melyében ott a kövök,

melyek soha többé nem emelkednek.

Bennem a nagy csend, templomi harangkongás,

hullámtörés felverte moszat lábamnál,

hullámok szétsimítják rajtam a fényt,

a nagy medence és nádas visszhangját.

Még maradok, mielőtt tovább kell mennem,

lábnyomom majd hull a parttól messze,

érzéki csalódás vagy szív tiszta vágy,

hátra marad lányálom nagy szerelme.

Budapest, június 20.

Úton a tóhoz

Úton a tóhoz

Egy hosszú nyírt ösvényen a mezők közt
fürkészem a füvökben kis bogarakat,
pataki víz zengése a nád mögött,
lombok között a vándorló madarak.

Az út pora már nem száll rám, ballagok
érintetlen földöken, csak a nap barnít,
lágyan surrog száraz fű a talpamat,
még hosszú az út, a távoli tó ott vár kint.

Egy kakas szól az udvaron, hangosan,
a tücskök is lármáznak, mindkét oldalon,
a nyári meleg oly frissítően hat,
a patak szélén ringanak a pipacsok.

A kis fehér híd nincs messze a víztől,
egy nagy kutya felém jön, körülszaglász,
egy farönkön átmászok, nedves a cipő,
majd megszárad, már látszik a kicsi faház.

Felmászok a gát hosszú tetejére,
elém tarul egy szelíd kék tó felszíne,
majd letelepedek a part kövére,
ellátok a tó tükre fölött messzire.

A sekély vízben bújik az ebihal,
türkiz szitakötő elrepül előttem,
egy gólya felemelkedik a hallal,
majd száll a tó fölött, a partig követem.

Már vissza is megyek, időbe telik,
míg hazaérek, de most is szép lesz az út,
az út szegélyét virágok ellepik,
ha elfáradok, kezet mos a szökőkút.

Úton a tó felé

Úton a tó felé

Könnyű léptekkel/ a füves ösvényen,/
hűvös patak mentén, közelgek a tó felé,//
a nagy mezőn madarak bújnak meg,
a nád között békák brekegnek.

Szálldogál a gyermekláncfű pelyhe,
panaszkodnak a kotnyeles varangyok,
a cickafark hatalmas fejei utamba állnak,
egy bodzavirágot leszakadok.

Átmenve a kis hídon, csobog a patak,
egy magányos pipacs áll a réten,
a mezőn szép sorokban már áll a búza,
kukorékol a kakas, a tücsök zenél.

A tó mellett lelkesen várnak a halászok,
buborékok látszanak a felszínen,
hogy vajon nagy keszeg horogba harap-e,
ringanak a csónakok a tópart mentén.

Nyári éjszaka

Nyári éjszaka

Milyen csendes most az éjszaka, hosszú
ösvényen barangolva a mezőkön,
fehér virágok fénye oly szomorú,
lehajtom én is a fejem, vesződöm.

Sündisznó előszökken a bokrok közt,
nem bántjuk egymást, fölé tovább lépek,
utamba cickafark dús csokra csörög,
átvergődöm magam, kis mozgó képek.

Felmászva érdes gáton, terül a tó,
fölöttem ezer csillag nekem biccent,
a víz susogása most almosító,
a parton szálló szellő vele visz el.

Út fényei a távolban csillognak,
vízre száll mellettem egy kacsacsalád,
hallgatom, ahogy szelíden csobognak,
megyek én is, lábam majd hazatalál.

Budapest, 2011-07-07

Éjszaka

Éjszaka

Pipacson integetve ülnek a gyerekek,
lábat lógatva, az Éjszaka tündére
ott ül a középen, rá bólogatva.

Angyalok nyújtózkodva széles szárnyukon,
már elaludtak, gyerekek is alszanak
szép levélágyukon, reá simulva.

Már csak a bagoly fent van, magas fenyőágon,
nagy szeme nyitva, kislány vár a hajnalra,
sápítva az ágyon, karát kinyújtva.

Virágok a nagy réten mélyen még alusznak,
fejet ernyedve, álmodnak, és magukba
zárva a vágyukat, szirmot elengednek.

Változnak a napszakok, évszakok, életkorok,
felváltva egymást, de muzsikálnak a kis
gyerekek, naphosszat, reményeket gyárt.

Éjszakában alszanak, oly sokat álmodva,
új napot várva, és újra eljön a hajnal,
fényt sugározva, mosolya árad.